Csak egy négynapos hétvégénk lesz jövőre
Munkanap-átrendezés csak egyszer, a Szenteste miatt lesz.
Munkanap-átrendezés csak egyszer, a Szenteste miatt lesz.
Augusztusban és decemberben lesz jövőre egy-egy szombati munkanap.
Három napja tart az ország jelentős területén kialakult súlyos áramkimaradás, emiatt léptek a hatóságok.
Először – egyetlen alkalomra – Károlyi Mihály tette ünnep- és munkaszüneti nappá.
Legyen munkaszüneti nap a nőnap – ez derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nő Tagozatának megbízásából, az IDEA Intézet által készített online felmérésből, amit a 168 Óra ismertet.
A berlini képviselőház csütörtökön szavazta meg a vonatkozó indítványt. Berlin az első német szövetségi tartomány, ahol nem kell nőnapon munkába menni.
Túlóra helyett szabadnap – követelik.
A számítást megnehezíti, hogy december 24-ét nehéz volna teljes értékű munkanapként kezelni. Ilyenkor csak az dolgozik, akinek muszáj.
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), s mivel az aláírásgyűjtők nem tudtak elszámolni az ívekkel, több százezer forint bírságot rótt ki rájuk.
Nem gyűlt össze a szükséges számú érvényes aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazáshoz.
A népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást november 28-ig kellene összeszedni, sok dolgozó azonban állítólag nem is tud az aláírásgyűjtésről.
A népszavazást kezdeményező Bíró Zoltán elmondta, a szakszervezetek eddig főleg vidéken gyűjtöttek aláírásokat, most budapesti partnereket keres.
A parlament egyik bizottságában a fideszes többségen akadt el a Párbeszéd javaslata.
Fennakadásokat okozhat a köz- és a versenyszférában is, ha december 24. munkaszüneti nap lesz, ráadásul az ilyenkor dolgozóknak dupla bér jár, illetve az új szabadnap megnehezíti az éves rendes szabadságok kiadását is – írta a munkáltatók képviselőjét idézve a Világgazdaság.
Háromszor lesz négynapos és ugyanennyiszer háromnapos hosszú hétvége 2020-ban.
Hat hosszú hétvégénk és egy ünnepi hetünk is lesz jövőre. Három szombaton viszont dolgoznunk kell majd.
Újabb munkaszüneti nap közeledik, ekkor pedig sok vállalkozásnál kell figyelni néhány ilyenkor alkalmazandó szabályra.
Nemhogy büntetésre nem kell számítania Mugabénak, még ünnepelni is fogják.
Kétszázezer támogatóra van szükség a népszavazás kiírásához.